Termékek Menü
0

Exkluzív partnereink és kezeléseink

 

Dr. Varga Viktória

A Helia-D Professional bőrgyógyász szakértője

 

Bemutatkozás

Egy igaz történetet fogok elmesélni: dőljön hátra és képzelje el, hogy legszebb álmai valósulnak meg, olyan szakmai sikereket ér el, amire mindig is vágyott…

Dr. Varga Viktória vagyok, több mint 10 éve választottam a bőrgyógyászatot hivatásomul. Ma is úgy érzem, életem egyik legjobb döntése volt.

Debrecenben születtem, és egy közeli kisvárosban, Derecskén nőttem fel. A hajdúsági gyökereket, az itt élő emberek határtalan teherbírását, munkaszeretetét a génjeimben hordozom.

Dolgoztam a debreceni Bőrklinikán, a nyíregyházi kórház Bőrgondozó Intézetében, és a debreceni Bőrgondozó Intézetben is. Kivételesen nagy tudású, neves mentorok mellett tanulhattam meg a hivatásom megannyi rendkívül jelentős részletét.

Hadd mondjak el még valamit, ami elvezetett szakmai sikereimhez, örökké a szépre törekszem, szeretek hozzájárulni ahhoz, hogy a nők erősítsék önbizalmukat, ezért kiemelten sokat foglalkozom orvosi esztétikával. A vonzó, magabiztos nők igényesek bőrük szépségére, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy ne csak alkalmanként jöjjenek egy-egy kezelésre, hanem otthon is használjanak megfelelő kozmetikumokat.

Hosszas terméktesztelés, számos cég jó néhány termékének kipróbálása után úgy tapasztaltam, hogy a Helia-D Professional termékek képviselik azt a minőséget, amit én szakemberként elvárok.

És innentől kezdve álomszerűen hömpölygött tovább a történet, a Helia-D Kft. tulajdonosa is felfigyelt tevékenységemre, bekerültem a Helia-D Kft. csapatába, ahol én is szerepet kapok a termékfejlesztésekben, oktatásban, szakmai cikkek írásában.

2017 októberétől én lettem a Helia-D Professional bőrgyógyász szakértője.

Dr. Varga Viktória

A Helia-D Professional bőrgyógyász szakértője


 

THE AQUINCUM HOTEL BUDAPEST   „STAY WELL – LIVE WELL”

ARONIA SPA & WELLNESS

PIHENTETŐ ARCKEZELÉS SZERTARTÁSOK

ORANGADE NARANCSOS BŐRFRISSÍTŐ KEZELÉS ’60   

Frissítő, vitalizáló, feszesítő kezelés vízhiányos bőrre 25-45 éves korosztály számára. Az értékes hidratáló összetevőknek és éltető vitaminoknak köszönhetően a bőr mélyebb rétegei is feltöltődnek, miközben a pihentető masszázs élmény hatására teste és lelke is megpihen.

PÁNDI MEGGYES VITAMINBOMBA  45

FÉRFIAK SZÁMÁRA IS IDEÁLIS KEZELÉS

Hogy az első ráncokat ne kövesség újabbak…

A meggy kivonata gazdag a bőr hidratációját segítő összetevőkben, a tengeri kollagén hatékonyan támogatja a bőr védekező és ráncmegelőző funkcióit. Ez a pihentető kezelés gyors felüdülést jelent a vízhiányos, fáradt bőr számára.

BOROK KIRÁLYA

TOKAJI ASZÚS VITALIZÁLÓ, MÉLYHIDRATÁLÓ ÉLMÉNYKEZELÉS HÖLGYEKNEK  ’90

BOROK KIRÁLYA MÉLYHIDRATÁLÓ, STRESSZOLDÓ KEZELÉS FÉRFIAKNAK  ’70

A méltán világhírű Tokaji aszú és Aszú Esszencia nem csak a borkedvelők számára jelent páratlan élményt. A szőlőszemekben található bioaktív hatóanyagok tárháza elősegíti a sejtregenerálási folyamatokat, csökkentik a gyulladást és erősítik a kollagénrostokat. A legmodernebb kutatások által is igazoltan eredményes hyaluronsav és hidromanyl molekulák a bőr mélyebb rétegiben is fokozzák a hidratációt és a kisebb barázdák feltöltődését.

A Borok királya kezelésünk egy érzékszervi utazásra visz: finom illatok, textúrák, masszázsok sora pihenteti és segíti a testi-lelki megújulást.

A kezelés végén meghívjuk egy pohár Tokajira a River bárban.

SZATMÁRI SZILVA  FESZESÍTŐ ANTI-AGING KEZELÉS NUNATAK ŐSSEJTTEL ’70

A Szatmári Szilvának legfőképpen P-vitamin tartalma jelentős, szénhidrátot, gyümölcssavakat, ásványi anyagokat, Na-t, K-t , Ca-t, C-vitamint tartalmaz, ezért elsősorban a gyulladásra hajlamos érzékeny bőr kezelésére és táplálására alkalmas.
PhytoCellTec™nunatak® a Saponaria pumila (Törpe szappanfű) virágból kinyert őssejt. Ez a növény - amely különleges alkalmazkodóképességének köszönhetően a jéggel övezett hegyeken (nunatak) elterjedt -, folyamatosan alacsony hőmérsékletnek és magas UV sugárzásnak van kitéve, ezért olyan önvédelmi mechanizmust fejlesztett ki, melynek segítségével védekezni tud ezen környezeti ártalmakkal szemben. A Saponaria pumila túléléshez szükséges tulajdonságait a PhytoCellTec TM technológiával kivont Nunatak® őssejttel az emberi bőrbe is át lehet vinni. A Nunatak® Őssejt és a Szatmári Szilva hatására javul a bőrszerkezet, fokozódik a sejtek aktivitása, csökken a ráncok mélysége.

MÁGIKUS PEELING EXPRESSZ BŐRMEGÚJÍTÓ KEZELÉS ’40

A Helia-D Professional  különleges ún. dupla enzimatikus peelingje látványosan felfrissíti, megtisztítja a bőrt az elhalt hámsejtektől. Hatására javul a bőr felszívó képessége és nyitottabbá válik az ápoló hatóanyagok befogadására. A Mágikus peeling pakolást egy, a bőr jobb vízmegkötő képességét segítő szérum és egy rövid masszázs követi.

MÉLYTISZTÍTÓ KEZELÉS manuális pórustisztítással ’90

Az európai klasszikus kozmetikai hagyományokat követő tisztítást egy új szintre emeli ez a kellemes és hatásos arckezelésünk. Egyes bőrtípusoknál a pórustisztítás elengedhetetlenül szükséges a jólápoltsághoz, de hatására a bőr felszívó képessége is fokozódik.  A Helia-D Professional extra hatóanyagaival és szakembereink rutinos kezei között elfelejtheti azt, amit eddig a „nyomkodásos” kezelésekről gondolt. Nálunk garantált a pihenés, kikapcsolódás és az ápolt bőr.

 

MASSZÁZSOK ÉS TESTKEZELÉSEK

Frissítő Teljes Testmasszázs ’50

A svéd és gyógymasszázs mozdulatait ötvöző technikával oldjuk az izmok feszültségét, ezáltal felfrissül a test.

Pihentető  teljes testmasszázs ’50

Pihentető, lágy mozdulatokkal végzett masszázs. A kezelés kiválóan oldja a stresszt, a szorongást, segít alvászavarok esetén, valamint támogatja az immunrendszert. Ha még járatlan a masszázsok világában, első élménynek általában ezt javasoljuk.

Tetőtől talpig masszázs ’70

Az energetizáló testmasszázsunkat a talpak alapos átdolgozása és stresszoldó fejmasszázsunk teszi teljessé.        

Lávaköves masszázs ’50

A számos ősi kultúrában használt melegített kövekkel végzett masszázs, melynek hatására az izom letapadások hatékonyan enyhíthetők. A meleg és az emberi érintés hatására fokozódik a vérkeringés, oldódnak az izomgörcsök, enyhülnek a szorongás és a stressz okozta tünetek.

Kondicionáló hátmasszázs ’25

(Kismamáknak a második trimesztertől ajánlott)

A naponta igénybevett, fáradt hátizmok regenerálódását segítő masszázs, mely izomnyugtató és izomtónust fokozó fogásokat egyaránt tartalmaz, így egy kellemes masszázs alatt fájdalmai is megszűnnek.

Regeneráló masszázs egy adott testrészre ’25 konzultációval

Adott régió masszázs kezelése: végtag, alsó végtag, háton belül egy adott terület.  Kezelés előtt a masszőrrel való konzultáció javasolt, hogy szakemberünk a lehető legpontosabban tudja elvégezni a kezelést.

Frissítő talpmasszázs ’20

A talp lazítása az izmok, ízületek enyhe átdolgozásával történik, amelyet az izmok frissítése követ. Ez a kezelés nem talpreflexológia, mégis az egész testre pozitív hatást gyakorol. Ha egész nap talpon volt, ezt ne hagyja ki!

Stresszoldó fejmasszázs ’20

Ez a masszázs elsősorban az arc, a fej, a vállöv és a nyak feszes, fájó izmaira koncentrál. Az energia pontok gyengéd harmonizálásával ellazítja a megfeszült izmokat és mély, relaxált állapotba juttat bennünket. Hatására javul a sejtek oxigénellátása, csökken a migrénhajlam, javul a hajhagymák tápanyagfelvétele, kitisztul a gondolkodás és könnyebbséget hoz az álmatlansággal, vagy a telített arcüregekkel küzdőknek.

Virág esszencia masszázs ‘60

Vajon mire van szüksége testnek és léleknek?  Öt virágesszencia keverék közül választhat, hogy a virágok gyógyító ereje és az emberi érintés hatására visszataláljon a harmónia állapotába. Alapos teljes testmasszázsunkat egy magasabb szintre emeli a bőrön át alkalmazott Bach virágterápiás esszenciák használata. A virágcseppek teljesen illatmentesek, a növények gyógyító információját tartalmazzák.

Pándi meggy sópeeling ’20

A tengeri só és természetes jojoba-, meggymag olaj tartalmú peelingünk nem csak megtiszítja a bőrt, de táplálja és mámorító illattal is kényezteti.

Pándi meggy só peeling és krémes masszázs ’70

A tengeri só és természetes jojoba-, meggymag olaj tartalmú peelingünk selymesíti és megtisztítja a bőrt. A gazdag, tápláló meggymagolajos krémes masszázs hatására pedig  szinte elolvad minden feszültség.

 


 

AQUAWORLD RESORT SPA

 

A Helia-D Professional a szépségápolás új dimenzióját tárja Ön

elé a bőr természetes szépségének, fiatalságának, vitalitásának megőrzése érdekében,

felhasználva a múlt tapasztalatait és a jelen tudományos kutatásainak elismert vívmányait

előtérbe helyezve a magyar növényi hatóanyagokat.

 

TOKAJI ASZÚS MÉLYHIDRATÁLÓ ARCKEZELÉS - 60'

A páratlan Tokaji Aszú egy igazi Hungaricum,

amelynek hatóanyag kombinációja gyengéden, de hatékonyan gondoskodik

az intenzív hidratálásról. Kedvezően befolyásolja a bőr anyagcseréjét,

javítja a vérkeringést és edzi a hámréteget. Minden bőrtípusra ajánljuk,

férfiaknak is, az esetleges irritáció megszüntetésére, akár borotválkozás után.

 

PÁNDI MEGGYES KOLLAGÉNES VITALIZÁLÓ ARCKEZELÉS - 60'

Meggy és tengeri kollagén tartalmának köszönhetően

minden bőrszépítő tulajdonságot magában hordoz.

Igazi vitamin bomba, A-, B-, C-, E-, és P-vitamin tartalmának köszönhetően

növeli a bőr vitalitását,  késlelteti az első ráncok kialakulását

és a meglevőket csökkenti. Minden bőrtípusra javasoljuk,

ahol már megjelentek az első felszíni ráncok.

 

SZATMÁRI SZILVÁS ŐSSEJTES LIFTING ARCKEZELÉS - 60'

A Szatmári Szilvának legfőképpen P-vitamin tartalma jelentős,

szénhidrátot, gyümölcssavakat, ásványi anyagokat tartalmaz.

A Nunatak® őssejt és a Szatmári Szilva hatására javul a bőrszerkezet,

fokozódik a sejtek aktivitása, csökken a ráncok mélysége.

Elsősorban a gyulladásra hajlamos érzékeny bőr kezelésére és táplálására alkalmas.

 

ALMA ŐSSEJTES ANTI-AGING ARCKEZELÉS - 60'

Az alma őssejt jelentősen lassítja a sejtek idő előtti öregedését,

valamint védi a bőr őssejtjeit és visszaadja azok vitalitását.

Regeneráló hatású, aktív hatóanyagokban gazdag,

rendszeres használatával megőrzi a bőr rugalmasságát.

Tónusos és egységes arcszínt biztosít, csökkenti a ráncok mélységét,

ragyogó fényt ad az arcnak. Minden bőrtípusra ajánljuk.

 


 

MASCULIN***** FÉRFI KOZMETIKAI SZALON

 

Nincs a keresési feltételnek eleget tevő termék.